Bevezető ♫

MiHi szemszögéből:

Mint minden nap felöltöztem és elindultam suliba. Lassan tíz éve élek Szegeden a szüleimmel. Előtte Koreában laktunk csak apa itt kapott munkát és Magyarországra költöztünk. Hamar beszoktam az itteni környezetbe. Megtanultam magyarul és magyar iskolába jártam.
Futottam, hogy elérjem a buszt. Nem igazán szoktam várni a buszra, inkább a busz vár rám. Felugrottam és felmutattam a bérletem.
- Oh Szia! - köszönt a busz vezető. - Már megint elaludtál.
- Hát igen. - mosolyogtam és a busz hátsó feléhez vezetett az utam.
Azonnal megpillantottam a szőke barátnőmet. Nem volt nehéz. Amint meglátott csápolni kezdett és ordítozni. Persze én előre hajtott fejjel mentem oda hozzá és mellé ültem.
- Jó reggelt! - mosolygott rám.
- Neked is. - elő vettem a telefonom.
- Látom új a telefonod. - kapta ki a kezemből. - Miért nem mondtad?
- Mert amikor beszélek veled, te csak beszélsz megállás nélkül.
Ez részben igaz. Ő egy olyan lány aki szeret beszélni. A mi kapcsolatunk is ezen alakul. Ő beszél én hallgatom. Tökéletes legjobb barátság. Már nagyon kicsi korom óta ismerem és nagyon megbízok benne.
- Niki... Add vissza! - nyúltam a telefonom után, de ő csak felemelte a kezét, hogy ne érjem el.
- Nem zavar, hogy minket néznek? - nevetett Niki és én azonnal abba hagytam a a telefonomért veló küzdelmet.
Párperc múlva megérkeztünk a suliba. Egy nagyon nagy épület. Unalmas! Minden nap ugyan ez van. Mikor leszálltunk a buszról a kezembe nyomta a mobilomat Niki. Legalább megvan. Elkezdtem nyomkodni és megnyitottam a galériát. Ez a süti halálra fényképezte magát a telefonommal! Csak harminc kép róla. Mikor csinálta?! Nem is érdekel. A régin is ő volt. Az összes hívó képen ő volt. Nagyon ciki volt amikor nagyi hívott és úgy szóltam bele a telefonba, hogy "Szió ribi!". Apa kis fejmosása után gondosan elolvastam ki hív.
Hamar teltek az órák. Az utolsó előtti órán apa hívott. Kinyomtam. Majd megint hívott.
- MiHi! - szólt rám a tanár. - Telefonozol?
- Én csak... Apukám hív, de már sokat szóra. Felvehetem?
- Igen, de menj ki!
Felálltam és kimentem. Felvettem és a fülemhez emeltem a telefonom.
- Mi az apa? Órán vagyok!
- Nagy hírem van! - üvöltött bele a telefonba apa. - Ma este Szöulba repülsz! 
Nem kell hangsúlyoznom, hogy milyen sokkba kerültem. Álltam és magam elé bámultam. Én Szöulba? Mégis miért? Nem mintha nem örülnék neki, mert nagyon is!
- Élsz még kicsim? 
- I-Igen... - szólaltam meg. - De miért?
- Titokban elküldtük az előző éves jegyeidet egy nagyon sikeres és nagy hírű magán iskolába és felvettek. Szóval utazol Koreába! Már hívtuk az iskolád. Szóval indulj haza. 
Köszönés nélkül kinyomtam a telefont. Vissza mentem a terembe.
- Tanárnő. Apukám hívott és azt mondta haza kell mennem. - álltam meg.
- Hogy- hogy? - nézett rám a tanár. - Valami baj van? Nagyon sápadt vagy.
- Nincs semmi baj, csak... Ma indulok Koreába és sietnem kell.
- Ja! Azt már említette apukád, hogy lehet, hogy elmész. Hát akkor vigyázz magadra!
Össze szedtem a cuccom és rohantam is. Nem köszöntem el Nikitől. Nem baj majd suli után felhívom. Mit fogok én egyedül kezdeni Koreában? Még unalmasabb lesz mint itt! Nem lesz ott Niki. Nem fogja tele fényképezni a telefonom és nem fog segíteni a fizika házimban.
Egészen hazáig rohantam. Hülye ötlet volt. Beestem a lakásunkba és a szüleim furán néztek rám. Minden elmondtak. Egy kollégiumban fogok lakni és egyenruhám lesz. De a jó az, hogy csak reggel kilencre kell suliba mennem. Bár az egyenruhától félek. Nem igazán tudom elképzelni, hogy mindig szoknyában kell lennem. Mi van ha valaki éppen akkor vérzik? Mondjuk nekem még nem volt, de akkor is. Ez olyan rossz. Elmondta a dolgokat. Ami abból állt, hogy vigyázzak magamra.
Felmentem a szobámba és írtam egy SMSt Nikinek, majd a telefonomat gyorsan rá tettem töltőre. Elő vettem a bőröndömet és elkezdtem bele pakolni a cuccaimat. Apa azt mondta ne vigyek túl sok cuccot. Kettő bőrönd elég lesz. Egy hatalmas és egy közepes és még egy utazó táska és egy háti táska. Mire bepakoltam a közepes bőröndbe Niki rontott be az ajtómon.
- Mi az, hogy elmész!? - ölelt meg. - Nem fogom bírni nélküled!
- Niki! Ott vannak az osztály társaid. - nevettem. - Legalább nem csak az én telefonomat fogod össze selfizni.
- Tudok valamiben segíteni? - lépett hátrébb.
- Össze pakolhatnád a fürdőben a fésűt, haj vasalót, a haj göndörítőt, fogkrémet, fogkefét és pár parfümöt. - mosolyogtam.
- Meglesz!
Berohant a fürdőbe és mire ő végzett én is végeztem. Kihúztam a telefonom és a töltőt a táskámba hajítottam a telefonomat pedig a zsebembe tettem. Lecipeltük a bőröndjeimet a kocsihoz. Érzékeny búcsút vettem Nikitől. Hiányozni fog. Nem tudom mit fogok egyedül kezdeni ott.
Fél háromkor már indultunk Budapestre. Egész végig kifele bámultam a kocsiból. Kicsit félek. Fél hat fele megérkeztünk Pestre. Izgatottan szálltam ki a kocsiból és amikor beléptünk az elő térbe. A csomagokat apa elvitte. Amikor vissza ért elbúcsúztam apáéktól és felszálltam a gépre. Megkerestem a helyem. Szerencsére az ablak mellé szólt. Leültem és néztem kifele az ablakon. Hatkor felszállt a gép. Amint tökéletes magasságban volt kicsatoltam magam és elkezdtem zenét hallgatni. Közben elnyomott az álom.