2. Évad 28. Fejezet: Vérem, izzadtságom és a bokaficamom

MiHi szemszögéből:

Az ágyban fekvő JinYoung arcát és lehunyt szemeit nézem, az arcomon aggódással és értetetlenséggel. Folyamatos hőséghullám rohan át rajta, a szembe világító lámpáknak köszönhetően, amik a fényt biztosítják a felvételhez. Másodpercekig nézem a nyughelyen fekvő fiút, azonban amint megszólal a felvétel végét jelző mély hang. Azonnal megkönnyebbülök akár csak JinYoung, aki halkan kuncog fel, majd kinyitja a szemeit és felnéz rám. Elmosolyodok és ledobom magamról a kis mellényt, ami még inkább melegített a színe és az anyaga miatt. 

- Rendben! - szólal meg a producer mikrofonja eléggé begerjedve, ami miatt kénytelen vagyok a fülemhez emelni a kezem és eltorzul az arcom. - Mára végeztünk. A kellékeket és a ruhákat tegyétek le az öltözőkbe. - kapcsolja ki a zavaró mikrofont és azonnal megnyugszok. 

- Azt hittem már soha nem lesz vége. - ül le a barátja mellé, az eddig mögöttem álló JB. Óvatosan veszi le magáról a szűk öltöny zakót, majd az ágyra teríti és egy mozdulattal túrja szét a hosszú percekig csinált haját, amit erősen tartott a hajlakk és a hajhab. Az ujjai segítségével választja szét a tincseit, majd amint rájön, hogy teljesen hasztalan amit csinál, és csak arra jó, hogy kitépje a haját hosszan sóhajt és hátra tűri. 

- Te mondod? - ül fel Junior és kitakarja a lábait, majd felhúzza a mellkasához és fájó arckifejezéssel masszírozza meg az alsó lábszárait. - Azt hittem az utolsó tíz percben, hogy nincs meg a lábam. Teljesen elzsibbadt... A gyomrom pedig folyamatosan korog. Nem ülünk be valahová enni? - néz fel rám nagy szemekkel. 

- Én teljes mértékben támogatom az ötletet. - mosolygok. - Arra se emlékszem ettem-e ma egyáltalán valamit. Nagyon éhes vagyok. - kuncogok fel halkan. - De egy feltétellel. 

- Hallgatunk. - vigyorog JaeBum. 

- Nem ti hívtok meg, hanem én titeket. - indulok az öltöző felé és közben veszem le a lábaimról a magassarkú cipőt, ami a felvétel eleje óta töri a lábam. 

- Még mit nem! - szól utánam JinYoung nevetve. 

Halkan kuncogok fel és azonnal bezárom az ajtót, ahogy vissza érek az öltözőmbe. Vigyázva veszem le a forgatási ruhám és vissza akasztom a kijelölt fogasára, ugyanis a következő alkalommal is erre a ruhára lesz szükségem és egybe kell maradnia, hogy jövőhétre kitudják mosni. 

Vissza veszem a szűk farmerom és a sötétkék blúzomat. Kötés nélkül veszem fel a fekete Converse cipőm és elhagyom a lámpa leoltás után a kis öltözőm. A kijáratnál már vár rám a két fiú, akikkel a közeli kifőzdébe sétálunk, közben még fáradtan is egymást és engem nevetnek. Beérünk az étterembe és az egyik ablak melletti asztalhoz ülünk. Én az asztal egyik oldalára, JaeBum a másikra, végül pedig JinYoung az asztal szélén próbálja eldönteni hova üljön le.
- A végén állva maradsz. - nevet JB a barátján, aki végül mellé ül. - Nehéz döntés volt. - rázza meg mosolyogva a fejét, majd az asztalon lévő étlapot kezdi nézegetni. Én és JinYoung és úgy teszünk mint az asztalnál ülő legidősebb.
Hosszas étlap olvasás után végül mindhárman csirkefalatokat rendelünk salátával, sült krumplival és egy-egy pohár kólával.
- És JeongGuk mit szólt ahhoz a rengeteg csók jelenethez? - teszik le az étlapokat a fiúk, Junior pedig udvariasan elveszi tőlem és a másik kettőhöz teszi.
- Először eléggé kiakadt. - kuncogok fel és az ujjaimat piszkálom. - De szép lassan beletörődött és azt mondta, hogy ez semmit nem jelent senkinek se, szóval nem fogja zavarni, de akkor is féltékeny lesz, ha a sorozatot fogja nézni.
- Én is féltékeny lennék, ha a barátnőm más srácokkal csókolózna a tévében, de nekem annyiban jobb, hogy ilyenek miatt nem kell aggódnom, mert  nincs senkim. - pillant rám JinYoung és halványan elmosolyodik. 

Suga szemszögéből:

Lihegve támaszkodok meg a térdeimen, a padlót bámulom, ahogy minden nagy csepp izzadtságom hangosan ér le az arcomról. Legszívesebben meztelenre öltöznék és megszabadulnék az össze áztatott rövidnadrágomtól és trikómtól, na meg persze a szűk bokszertől, ami az alfelemen felfogta az összes test nedvet. Leakarok ülni, elfeküdni a hideg padlón, hogy felfrissüljek és lehűtsem a tűz forró testemet. Nem szeretem HoSeok gyakorló és edző óráit, amin kötelező részt vennem és csinálnom, igaz nagyon hatásos erősítés a lábaimnak és az álló képességemnek, de már nem bírom. Esküszöm, ha tovább folytatom az órát a mentő fog elvinni és nem fogok egy jó ideig kikerülni a kórházból.
- Folytathatjuk? - kérdezi J-Hope, akinek a hangjából ítélve nem igazán hatotta meg az elmúlt másfél óra.
Nehézkesen egyenesedek fel és fordulok hátra, de csak hárman állnak kihúzva magukat, éppen lihegve. JeongGuk a pólója aljába törölve az arcát  billenti át a testsúlyát a másik lábára, még Jimin ledobja a pólóját a terem végébe. Másik három jó madár a földön ülve pihenik ki a hosszú edzést, de a kérdésre igazán lassan állnak fel.
- Persze... - húzom ki magam nehezen és megtörlöm a homlokom, amire rá lógnak a a tincseim. - De én már alig bírom...
- Már csak fél óra. - engedi ki az ujjai közül a pólóját JungKook és rám mosolyog. - Utána hozok neked kaját, Hyung.
- Ajánlom is. - mosolyodok el nehezen.
Amint mindenki talpra áll folytatjuk az edzést HoSeok irányításával. Nehezen bírom már tartani vele a lépést és amikor ugrálni kezd teljesen megszédülök és elvesztem az egyensúlyom. A lábam oldalára érkezek le, mire erős fájdalom hasít a bokámba, így kénytelen vagyok elvágódni a földön felsziszegve. A mellettem álló Jin azonnal hozzám ugrik és nehézkesen ültet fel, majd a bokámra néz.
- Mi történt? - kérdezi TaeHyung és mindannyian körém gyűlnek, majd Jin óvatosan kezdi levenni a cipőm, de azonnal felordítok és össze szorítom a szemem. Lehúzza a bokámról a zoknimat és egy nem igazán biztató hangot add ki.
- Már most bedagadt. - jelenti ki Jimin. - Biztos kiment a bokád. Ez más nem lehet.
- Le kell vinni az orvosiba. - pillant felváltva ránk Jin.
Egy hosszú sóhaj után JeongGuk lép hozzám és az ölébe kap, reflexszerűen kapaszkodok meg a nyakában, mivel nincs kedvem leesni. Az arcára pillantok és kicsit gúnyos mosoly ül rá.
- Ne mosolyogj így, te kölyök... - sóhajtok hosszan. -  Inkább vigyél le.
Nem is mond semmit, hanem elindul velem a másodikon lévő orvosi szobába, ahol szerencsére pont bent van az orvos. Megvizsgál és kijelenti, hogy kiment a bokám, szóval napokig nem kellene megerőltetnem, mert csak rosszabb lesz. Óvatosan befáslizza, majd egy mankót add a kezembe, amivel képes vagyok kisétálni a kocsihoz, majd Jin haza fuvaroz minket.
- Édes istenem... - vetődök le a kanapéra, majd neki támasztom a járóbotomat és a kezeim segítségével teszem fel a lábam az asztalra.
- Szólhattál volna, hogy nem bírod. - ülnek le hozzám a fiúk és HoSeok aggódva pillant a befáslizott, kicsit megdagadt bokámra. - Így csak még rosszabb lett...
- Igaza van HoSeoknak. - áll fel Jin és a konyhába megy, majd a hűtőkinyitása után egy zacskó fagyasztott zöldséggel tér vissza amint óvatosan tesz rá a bokámra, de így is eléggé fáj, így felszisszenek, majd megrántom a lábam. - Ez lehúzza a dagadást.
- Köszönöm, Jin. - nézek a zöldségekre, amik szép lassan elkezdik lehűteni a fáslit, majd elérnek a bőrömhöz és áldásnak tartom a hűsítést a forró bokámon. - Sokkal jobb.
- Örülök neki. - ül le a fotelnak a karfájába, amiben NamJoon ül. Természetesen azonnal átkarolja az idősebb derekát.
- És akkor mi lesz most az edzéssel? - érdeklődik Jimin és felváltva pillant mindenkire.
- Miattam igazán nem kell leállnotok. Készülni kell a come backre és ne én legyek az, aki vissza tart titeket. Bármikor megtanulom a koreográfiákat. Ne izguljatok.
- Nem is hajthatunk most túl. Így képtelenség is lenne. - bólint Rap Monster. - Beszél a menedzserrel és megkérem, hogy legalább két hétig pihenj itthon. Addig tudsz dolgozni az új albumon.
- Na látjátok. Ez egy tökéletes ötlet és fantasztikus feladat nekem.

MiHi szemszögéből:

Az év utolsó, vizes fakó színű görögdinnyéjét eszegetem a GOT7 domjában ülve, apró darabokra vágva a gondoskodó BamBam által. Egy kis villa segítségével eszegetem egy króm tányérból, közben pedig Haey panaszkodását hallgatom a terhességről, az oldalamon Jacksonnal és JinYounggal. A két fiú értetlenül és elképedve hallgatják egy várandós nő gondjait. Szerencséjükre a srácoknak a telefonom közbe zavar, így kénytelen az unokanővérem abba hagyni a beszédet. Azonnal előkeresem és JeongGuk nevét látva elmosolyodok, majd leteszem a tálat az ölemből, amire azonnal rá kap Jackson és ő folytatja az evését. Nevetve veszem fel a telefont.
- Szia, Kookie. - mosolygok és keresztbe teszem a lábam. - Minden rendben van a próbán?
- Szia. Hát... - sóhajt hosszan. - Nem igazán, nem nekem kell bajom, hanem YoonGinak. Eléggé megsérült a bokája, félre ugrott rá és kiment, szóval most képtelen rá állni a lábára. Hetekig pihentetni kell.
- Istenem... De azért jól van, ugye? Más baja nem lett? - kérdezem aggódva.
- Nem, csak a bokája van eléggé bedagadva, de rendben van. Így most lesz ideje pihenni egyedül otthon, mert nekünk muszáj tovább gyakorolnunk. - sóhajt kimerülten a telefonba. - Ma már szerencse nem, de holnap folytatjuk tovább hatan.
- Kitartást nektek a próbához és az edzéshez. Többen ne sérüljetek meg.
- Nem fogunk. - kuncog halkan. - És a forgatás? Minden simán ment?
- Persze, hamar felvettük az első részt, még akkor is, hogy majdnem meg sültünk a hatalmas lámpák miatt. Egész jó volt, aztán elmentem JaeBummal és JinYounggal ebédelni, most pedig náluk vagyok.
- Akkor hagylak. - hallom a hangján, hogy szélesen elmosolyodik. - Érezd jól magad és hívj, ha haza értél. Szeretlek, szia.
- Szia. - teszem le a telefont, majd elteszem, mire kérdően pillantanak rám a szobában lévők. - Sugának kiment a bokája, így egy darabig nem tud edzeni és gyakorolni.
- Megsérült? - pislog rám Haey nagy szemekkel, majd kicsit gúnyosan vigyorodik el. - Lehet intézek neki két nővért.